Reformáció 500 - Sola Scriptura

          – Sola Scriptura

2017-ben ünnepeljük a reformáció 500 éves évfordulóját, amelynek kezdetét hagyományosan Luther Márton, Ágoston-rendi szerzetes Wittenbergi proklamációjához kötjük. A reformátorok a katolikus Egyház tradícióival és dogmáival szemben fogalmazták meg a Bibliai kijelentéseken alapuló hittételeiket. Ezek közül a legismertebb és legmeghatározóbb az ún. „öt Sola” amelyet a reformáció mind a három ága - lutheránus, kálvinista, anabaptista – hitvallásai középpontjába helyezett.

1, Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás

2, Sola fide - Egyedül hit által

3, Sola gratia - Egyedül kegyelemből

4, Solus Christus - Egyedül Krisztus

5, Soli Deo glória - Egyedül Istené a dicsőség

Érdemes egy kicsit közelebbről is megnéznünk és megvizsgálnunk, hogy mi, akik a reformáció örököseinek, utódainak tartjuk magunkat, hogyan is állunk ezekkel a fundamentumokkal. Mit jelentettek akkor és mit jelentenek ma?

 

Sola Scriptura – Egyedül a Szentírás

 

Nem lehet kérdéses, hogy a Szentírás tekintélye és tisztelete volt az, amely a reformáció létrejöttében és elterjedésében az egyik legnagyobb szerepet játszotta. A reformátorok úgy tekintettek a Bibliára, mint Isten szavára, ihletett kijelentésére, amely a keresztény tanítás egyetlen forrása. Könyveiket olvasva rácsodálkozhatunk arra, hogy tele vannak Szentírás idézetekkel és azzal a mélységes tisztelettel, amely méltó Isten beszédéhez. Hozzákapcsolták azt a nagy horderejű látást is, hogy ennek hozzáférhetőnek kell lennie. Nem csak a papok, teológusok számára, hanem mindenkinek a saját anyanyelvén kell olvasnia. Ez generálta azt a folyamatot is, amely által, rövid időn belül egyre több nyelven lett elérhető a Szentírás. A Szentírás olvasása, tanulmányozása és értelmezése tehát nem egy Tanítóhivatal vagy apostoli hatalommal rendelkező személy kiváltsága, hanem Isten az emberiség számára adta azt. Ez volt az első ütközőpont a reformátorok és a hitletéteményre hivatkozó katolicizmus között.

        Mind Luther, mind Kálvin egyértelműen tanította a Biblia kizárólagosságát és elégséges voltát nemcsak az üdvösségre nézve, hanem az egyéni életvezetésre is. Korábban Johann von Goch (1400-1475) előreformátor is ugyanerre utal, sőt az egyházatyák írásaiból is csak azt fogadta el, ami a Bibliával megegyezik.

       Minden kijelentés megtalálható benne, ami szükséges az üdvösséghez, az Isten megismeréséhez és az élő közösség fenntartásához. Vezetést ad belőle az Úr, elősegíti a megszentelődést és a hit cselekedeteinek felismerését és megélését. Gyümölcstermővé teszi Isten gyermekét és inti, feddi korrigálja, ha kell. Ennek a megértésnek a következménye, hogy semmi sem fogadható el hívő élet szerves részeként vagy a kereszténység tantételként, amit nem lehet a Bibliából kimutatni vagy levezetni. Így a reformáció vezetői egyértelműen visszautasították a pápaság intézményét, búcsút, szentek tiszteletét, cölibátust, halottakért való közbenjárást…stb. A hét szentségből ezért csak kettő maradt gyakorlatban az Úrvacsora és a keresztség/bemerítés. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a protestáns közösségek körében még ezek kapcsán is komoly törésvonalak vannak.

      A biblia így vált a reformáció eszközévé és tette lehetővé, hogy az emberek személyes kapcsolatba kerüljenek Istennel. Ezért az igazságért sokan áldozták életüket. Számos ember lett mártír, mert bibliát fordított, terjesztett vagy népszerűsített. Az ellenreformáció pedig mindent megtett, hogy az embereket elfordítsa a biblia olvasásától és megismerésétől.

Az utódok:

         A mai kor kereszténységének a Bibliához való viszonya sajnos eléggé ellentmondásos. Pont a reformáció egyházainak a teológiájában állt be olyan gyökeres fordulat, amely elsősorban a Biblia tekintélyét érintette. A liberális teológia, a 18-19. században a hit elé helyezte a racionalitást s a Biblia hitelességét kezdte el aláásni. A különböző bibliakritikai irányzatok – forma, redakció, történet…stb.- kialakították azt az álláspontot miszerint a Biblia nem Isten igéje hanem csak tartalmazzák azt egyes részei. A folyamat betetőzése a Bultmann nevével fémjelzett ún. mítosztalanítási teológia, amely semmit sem fogad el a Bibliából csak azt, ami ésszel megragadható. Vagyis a jelek és csodák,      Isten természetfölötti beavatkozásai, Jézus gyógyításai és szabadítószolgálata csupán a korabeli ember képzelgései és pogány kultuszok átvétele, keresztényiesítése. Krisztus személyéből is kettőt kreált, hogy legyen egy Krisztus, amelyben hinni kell és egy olyan, amely történelmileg igazolható. Ez a teológiai irányzat bár több ponton is módosult, befolyását tekintve még mindig egyeduralkodó a protestáns teológiai, így a lelkészi képzésben is.

        Itt kellene először egy komoly megtérésnek, bűnbánatnak elkezdődnie, hogy Isten igéje ismét a méltó helyét foglalja el! Hiszen hogyan is várható el, egy lelkésztől, paptól, prédikátortól, hogy az embereket Krisztushoz vezesse, ha maga sem hisz abban, amit prédikál? Ha számára Isten beszéde a Biblia, egy régi kor ránkmaradt mítoszgyűjteménye? Hogyan tudja táplálni a gyülekezetet, ha ő maga nem él vele naponként? A liberális és néhol már-már ateistának is nevezhető teológiák megújítását ennél a pontnál kell megkezdeni.

      Ez azonban csak a probléma egyik oldala. A másik oldal sokkal személyesebb. Tegyük fel magunknak is a kérdést, hogy én hogyan állok hozzá a Bibliához? Elhiszem-e azt, hogy Isten beszéde és életemet alárendelem vagy pedig közönyösen, megszokás szerint tekintek rá? Odaszánom-e az időmet a csendességre és az ige tanulmányozására vagy tehernek, időpocsékolásnak tekintem.

      Egyre több helyen kongatják a vészharagot evangéliumi körökben is, miszerint egyfajta bibliai analfabetizmus terjed. Vagyis a hívők, gyülekezetbe rendszeresen járók körében is egyre kevesebb a bibliaismeret és igeversek megtanulása is háttérbe szorul. Olyan alapvető bibliai igazságokat nem ismernek, amelyekkel sikeresen állhatnának ellent, a napjainkban is terjedő tévtanításokkal szemben. Hozzájárul ehhez az is, hogy rászoktak a keresztények az instant táplálékra többek között az áhitatokra, napi üzenetekre. Ezt egy-két perc alatt el lehet olvasni s egy rövid imádságban feloldani és kész! S van meglepődés, hogy nincs imameghallgatás, erőlködéssé válik a hívő élet, nem megy az odaszánás, a szolgálat pedig végképp a perifériára szorul. Meggyőződésem, hogy az utolsó idők hitehagyásának egyik oka a Biblia ismeretének hiánya és a pótszerekkel történő helyettesítése, Ehhez kapcsolódnak a kiválogatott tanítók hallgatása, akik arról beszélnek, amit hallani szeretnének. Aki pedig az igét olvassa, kutatja és áldás számára azt még meg is bélyegzik. Rajongó, fanatikus, túlzásba viszi a dolgokat…stb. 

       A leggyakoribb kifogás természetesen az idő hiányában keresendő. Akik ezzel küzdenek ott csupán a fontossági sorrenden kellene változtatni és meglenne az az idő. Egy kicsit kevesebb facebook, twitter, telefonálgatás, tv-nézés, internetes szörfözés…stb., s mindjárt megvan az a napi 25-30 perc, ami legalább szükséges ahhoz, hogy kiegyensúlyozott hívő élet legyen a gyümölcs.

       Ha Isten nagy embereinek az életét megvizsgáljuk akkor azt láthatjuk, hogy szolgálatuk alapja a rendszeres igeolvasás és imaélet volt. S nem pár percben letudva hanem néha órákat is eltöltve. Legyen ez bátorítás számunkra is! Ne engedjük, hogy a világi értékrend befolyásolja a mindennapjainkat. Találjuk meg azokat az értékes időket, alkalmakat, amit Istennel tölthetünk. Merítsünk erőt Isten igéjéből, vegyünk bátorítást, ha kell. Ne elégedjünk meg a felületes ismeretekkel! Merüljünk el Isten igéjében, elmélkedjünk fölötte. Töltsük meg szívünket, elménket az Úr beszédével. Forgassuk az ige kardját amikor kísértések, pródák érnek bennünket, hogy győztes életet éljünk! A baptista gyülekezet tagjait mindig is úgy ismerték a kívülállók, hogy a „bibliás emberek”. S vegyük ezt dicséretnek, elismerésnek és ne a pejoratív oldalát emeljük ki. A korai baptista misszió alapjai a bibliaterjesztés és a házi bibliaiközösségek voltak. Egyszerű parasztemberek és munkások jobban ismerték az Írásokat, mint a teológia magasan képzett professzorai.

       Pál apostol utolsó levelében ezt írja, s talán nem véletlenül, mert nagyon fontosnak találta:

A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. 2Tim 3,16-17

Sola Scriptura – hirdették a reformátorok, Pállal együtt! Legyünk méltó örökösei hitelődeinknek, akik Szentírást ismerő és forgató emberek voltak!