Reformáció 500 - Solus Christus

  - Solus Christus 

 

Solus Christus – Egyedül Krisztus

 

A reformáció során méltó helyére került a dogmatika egyik leggrandiózusabb tanítása is a Krisztológia, amely Krisztus személyéről szól. Ez a tantétel elismeri Jézus Krisztus kizárólagosságát az üdvösség minden területén.
 
Közbenjárás fontossága:

      Az egyik ilyen kizárólagosság a közbenjárás területéhez kapcsolódik. Ez tulajdonképpen papi tevékenység, amely minden hívőt arra bátorít, hogy imádkozzon másokért, annak javára. Pl. Gyógyulásért, szabadulásért, megtérésért, helyreállásért…stb. Ezt teszi Jézus is a mennyben, amikor az Atyánál jár közben értünk. Jól látható, ezt csak élő emberek tehetik meg, de nem az elhunytak. Bármilyen hívő életet éltek is, szerepük addig tartott, míg meg nem haltak. De ők sem tudtak beimádkozni senkit a mennybe vagy kieszközölni Isten ítéletének megváltoztatását az elhunytak esetében. A Szentírásban erre nincs példa. Éppen ellenkezőleg, a halottakkal mindennemű kapcsolatfelvétel tilos!
      A katolikus teológia szerint az Úsz.-ben Jézus csak főszereplője a közbenjárás szolgálatának, de mások is részt vesznek benne. Így az apostolok, elhunyt mártírok, szentek, angyalok egyaránt végzik ezt a szolgálatot, Isten és ember között. A szentmisében pedig az ilyen közbenjárók imáit egyesíteni is szokták. Krisztus szerepe így teljesen háttérbe szorult és helyét egyre inkább az elhunytak, mennyei lények és főként Szűz Mária vették át.
       Mária szerepe közbenjáró lett a Közbenjáró és az ember között. Már Athanasziusz elkezdte a Mária szerepét kiemelni és a reformáció korára az üdvösség megkerülhetetlen szereplője lett.
 
Csak néhány idézet:
 
Szent Ambrus: „Ó Mária, nyisd meg előttünk a paradicsom kapuit, hisz nálad vannak annak kulcsai”. A hívek mondják erre, hogy „Te vagy a kapu.”

Szent Bonaventura: „Márián keresztül jött le Isten a világba, tehát Márián keresztül juthat az ember is a mennybe”

„Figyeljetek nemzetek! Aki a mennybe kíván jutni, annak szolgálnia és tisztelnie kell Máriát. Ha ezt teszi, minden bizonnyal elnyeri az örök életet!”

Szent Bernát: "Ahogy az örökkévaló Atyához is csak Jézus Krisztus által van menetelünk, ugyanúgy csak Márián keresztül juthatunk Jézushoz. Általad mehetünk csak a Fiúhoz, ó, áldott szűz, életnek és üdvösségnek anyja..."

S végül részlet egy imádságból: „Ugyanis, ha te védelmezel engem, drága anya, nem félek semmitől; még a bűneimtől sem, hiszen teáltalad megbocsátást nyernek. Még Jézustól, az én ítélőbírómtól sem félek, mert egyetlen imáddal ki tudod őt engesztelni irányomban.”

      Értehető, hogy a reformátorok látva az egyre mélyebbre süllyedő, népi vallásossággal megterhelt, pogány elemekkel elegyített kultuszt, igyekeztek ezt is biblikusan helyretenni. 

Kálvin tömör megfogalmazása:
 
Minő ürüggyel mentik majd magukat azért, hogy mikor ezekben a litániákban Krisztus közbenjárásáról mélységesen hallgatnak, ugyanakkor a megholtak közül tetszésük szerint a közbenjárok egész seregét választják ki maguknak? Miben egyezik meg akár a Szentírás tanításával, akár a régi jámbor emberek határozataival az, hogy mellőzvén Isten és az emberek közötti egyetlen közbenjárót, névleg felsorolják azokat, akiket tetszésük szerint tettek meg közbenjáróknak és hogy végül a szentek egész karát mintegy egy csomóba foglalva hívják segítségül?
 
Úgy tűnik, a reformáció korára, Jézus Krisztus ismeretlen Istenné vált a kereszténységben. Mindent tiszteltek rajta kívül és teljesen homályban tartották szerepét. Az ébredési mozgalmak valamelyest ellensúlyozták ezt a dolgot és előkészítették a reformáció számára az utat. Nem volt hiábavaló az előreformátorok munkája és áldozata. Őket is Krisztus szeretete szorongatta, mint utódaikét. Jézus Krisztus személye végül az első helyre került és minden mást, ami ennek útjában állt megtagadták és elvetették. Krisztus szolgálatának ez a közbenjárói aspektusa a főpapi szolgálatához kapcsolódik. Ezt az igazságot ismerték fel a reformátorok és rakták le újra alapjait, hogy az embereket az igazi ismeretre juttassák el. A tridenti zsinat ennek ellenére a következőket szögezi le az ellenreformáció során:

[1755] 5. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy csalás a szentek tiszteletére misét bemutatni, és hogy elnyerjük közbenjárásukat Istennél, amint az Egyház szándékában áll: legyen átkozott!
 
Hány közbenjáróról tanít az Írás?

Több igevers is beszámol Jézus Krisztus szerepéről, amit Isten és az ember között végez jelenleg is. Zwingli, Luther, Kálvin ezekre alapozták tantételeiket s érdemes elidőzni és elmélyedni bennük, mert nagyon sok üzenet van bennük számunkra. Jó felfrissíteni és emlékezni rá, hogy növekedjünk a kegyelemben és Isten megismerésében.

Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus.
1Tim 2,5

     Ez a „locus classicus” kijelentés, amely világosan és egyértelműen határozza meg, hogy Jézus Krisztuson kívül nincs más közbenjáró. Ezt a szolgálatot Krisztustól nem bitorolhatja el senkisem. Pál azért hangsúlyozza az emberi mivoltát, hogy emlékeztessen arra; emberré lett értünk. Átment mindazokon a dolgokon, amelyek emberek mennek át és teljesen azonosulni tudott a szenvedésekkel, nyomorúságokkal. Ismeri gyengeségeinket, félelmeinket, harcainkat. Mindenben kísértést szenvedett, de Ő nem bukott el. Győzött és dicsőségben feltámadva ült az Atya jobbjára.
      Ott végzi ezt a főpapi tevékenységét és szüntelenül közbenjár mindazokért akik az övéi. Különösen a sátán vádlásaival szemben ad támogatást és természetfeletti erővel ajándékozza meg megváltottait. Olyan jó tudni, hogy amikor nincs már erőnk vagy úgy érezzük, vesztesek vagyunk, elcsüggedtünk nem vagyunk egyedül. Van Örökkévaló közbenjárónk. A zsidókhoz írt levél más összefüggésre is rámutat ezzel kapcsolatban.
 
Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, amely jobb ígéretek alapján köttetett.  Zsid 8,6

      Az Ószövetségben a főpap volt az, aki a népet képviselte Isten előtt. Ő végezte az éves áldozatot is Jom Kippur napján. Mivel ez elégtelennek tűnt, már a korabeli zsidóságban feltűnik egy tökéletes, papi-Messiás gondolata, aki minden gyarlóságot nélkülöz és tökéletes áldozatot mutat be a népért. Ez Ószövetségi előképe volt Krisztus szolgálatának.
     S azt olvassuk, hogy részünkre jobb szövetség köttetett. Ugyanis ez tökéletes szövetség és megismételhetetlen. Nincs még egy olyan tiszta, szent áldozat, mint a Krisztusé volt. Az újszövetségnek a kegyelmi ígérete, jóval több és gazdagabb, mint ami a törvény uralma idején volt az Ószövetségben.  Mennyei örökség, a Szent Szellem hívőkben való lakozása, -  akinek Parakletosz szolgálata is van - újjászületés, Isten Atyai szeretete…stb., mind-mind a mienk. Ami az Ószövetségben a maximum volt, amit egy izraelita a törvény által elérhetett, onnan indul az Újszövetség. Ezt képviseli Krisztus.

A vér a Jézus drága vére

És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.  Zsid 12,24

Szintén világos az igevers jelentése. Az Újszövetség legitim közbenjárója Krisztus. Nincs másnak erre felhatalmazása.  Hozzá kell fordulnia mindenkinek, aki rendezni akarja az életét Istennel. Az Ő vére az, amellyel megtisztulhatunk és részeseivé lehetünk Krisztus Testének. Hiszen Ő maga volt az áldozat s vitte be a vérét a mennybe, hogy azt is megtisztítsa. Ez a főpapi szolgálat alapja. Az Ő vére különb és nagyobb, mint Ábel vére. Ábelé ítéletért kiáltott az Úré kegyelemért. Ábel vére eltaszította Káint Istentől, az Úré visszahozza az embert az Atyai házba.
 
Ma is ezt kellene felismernie az Egyháznak és erőt merítenie belőle. Nem a programokban, szokásokban, emberi erőfeszítésekben van az erő, hanem Krisztus vérében. Krisztus, ha felemeltetik mindeneket vonzani fog magához. Bízzunk benne, legyen Ő minden mindenekben!