Halottak napja

  Az egykor hagyományosan egyházi ünnepnek számító kegyeleti emléknap mára már hazánkban is pirosbetűs eseménnyé emelkedett. Sokan mennek ilyenkor a temetőkbe, sírkertekbe, hogy ha máskor nem is, de ezekben a napokban egy kicsit visszaemlékezzenek szeretteikre, elhunytaikra. A halállal és elmúlással viszont nem szeretnek az emberek szembesülni. A halottak napja arról szól, hogy valami nincs rendben ezen a világon. Van egy dolog, amely kíméletlenül és rendkívül hatékonyan érezteti hatását az emberi kapcsolatokban és a mindennapi életben. S ez a dolog a halál, amellyel eddig az emberiség nem tudott mit kezdeni. Sem a különböző ideológiák, sem a társadalmi rendszerek, sem a tudomány nem tudott eddig - és nem is fog - hatékony választ adni erre a súlyos problémára.


Számosan vélik úgy, hogy a halállal és temetéssel mindennek vége. A halottak szeretteik emlékében élnek tovább és ezt hivatott megerősíteni az évenkénti megemlékezés a még élők részéről. Ezt még az elmúlt rendszerben is ideológiai szinten tanították és sulykolták az emberekbe. Szó sem volt élő reménységről, a feltámadásba vetett hitről, semmiről, amely az Istennel valahogy kapcsolatba hozható lenne. Igyekeztek a templomok falai közé szorítani a megmaradt hitet és reménységet. De ez sem oldotta meg a problémát és nem adott választ az emberek fájdalmára és tragédiáira.

Ilyen fájdalmat és szenvedést élt át Jézus Krisztus is amikor megállt Lázár sírjánál és könnyezni kezdett. (Ján 11,35) Döbbenetes látni, hogy Megváltónk mennyire megrendült a bűn következményétől s attól, hogy milyen reakciókat is vált ki egy-egy haláleset az emberekből. Azonban itt nemcsak együttérzés történt, hanem valami több is. Jézus Krisztus isteni hatalmánál fogva feltámasztotta Lázárt azzal, hogy előszólította őt a holtak közül. Korábban jelentette ki, az egyik legfontosabb Messiási üzenetét, amely mondat a mai napig és az eljövendő korokra is érvényes.

Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él. (Ján 11,25)

Vagyis a halál és a sírok csendje fölött is van egy nagyobb hatalom, amely egyszer véget vet az emberiség legnagyobb ellenségének a halálnak. (1Kor 15,26) Jézus Krisztus a feltámadásával igazolta, hogy egyedül Ő az akinek hatalma van a halál és a pokol erői felett. Ő az akinek kezében a pokol és a halál kulcsai vannak. (Jel 1,18) Aki Jézus Krisztusba veti hitét annak a földi élete nem ér véget a halállal, hanem egy dicsőséges feltámadás várja. Ez a Krisztusba vetett hit segít megszabadulni a halálfélelemtől és azt követő depressziós időszaktól is amely ebben az időszakban sok ember lelkét emészti. (Zsid 2,15)

Ezért mondja Megváltónk, hogy a halál után is van élet. Nemcsak annyi az ember élete, ami a szemünk előtt lejátszódik, hanem annál több. Isten jól tudja és ismeri a bűn minden következményét. Jézus Krisztust az Ő egyszülött Fiát azért küldte el, hogy a tőle elszakadt emberiséget megváltsa, önmagával megbékítse. Ő megoldotta a bűn kérdését azáltal, hogy helyettünk és miattunk szenvedett a kereszten. Legyőzte a halált, hogy örök életünk legyen és örököstársai legyünk az eljövendő világban. A földi testünk azonban még megváltásra vár, de azzal a reménységgel, hogy egy dicsőséges testben látjuk meg azt, aki értünk adta az életét.

Végezetül egy igeverset szeretnék az olvasó szívére helyezni, bátorításul, vigasztalásul, amelyben Isten végső szándékáról olvashatunk.

És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak. (Jel 21,4)