Rábízni magad Istenre

Katolikus háttérből érkeztem. Szüleim nem gyakorolták vallásukat, de apai nagyszüleim mélyen hívő keresztény életet éltek, és tőlük erőteljes keresztény-vallásos neveltetést kaptam. Édesapám sajnos az alkohol rabja volt; emiatt nem volt felhőtlen a gyermekkorom. Sokszor éreztem kilátástalannak a helyzetem. Ilyenkor mindig Istenhez fordultam segítségért. Ő segített átvészelni a nehéz éveket. Mindig éreztem a szeretetét, és mindig megsegített, ha bajban voltam.

Tinédzserként egyre több ismeretem lett Istenről, és szerettem volna jó keresztény lenni. Megpróbáltam betartani a tízparancsolatot és keresztényi életet élni, és ami emberi erőből lehetséges volt, azt megpróbáltam megtenni. Hittanra jártam, majd elsőáldozó és bérmálkozó lettem. Sokáig erőlködtem, hogy megfeleljek Istennek, de folyton úgy éreztem bármit is teszek, az nem elég, ez az én erőmből nem lehetséges. Ezért végül feladtam a dolgot, és mikor egyetemre jöttem a világi dolgok felé fordultam: elkezdtem bulizni, és a párkapcsolatban próbáltam megtalálni a boldogságot. Ezek mellett persze vasárnaponként jártam templomba, de az ott töltött idő alatt csak bocsánatot kértem azokért a dolgokért, amiket aztán újra elkövettem. Azzal nyugtatgattam magam, hogy minden „keresztény” ismerősöm ezt teszi, de a szívem mélyén éreztem: ez nem mentség. Valósággal menekültem Isten elől, az imádságaimat elalvás előtt mondtam el, hogy minél kevesebb időt kelljen töltenem Vele.

Mindeközben eljutottam egy szegedi baptista ifjúsági alkalomra. Nagyon tetszett az ottani légkör, nagyon jól éreztem magam. Jó volt látni, hogy vannak olyanok, akik tényleg azon elvek szerint élnek, mint ahogy a nagyszüleim is éltek. Elkezdtem egyre többet járni az alkalmakra, hallgattam tanításokat és újra elkezdtem megtisztítani az életem, de valahogy mindig újra és újra visszatértek bele a rossz dolgok. Végül azonban sikerült eljutnom arra a szintre, hogy úgy éreztem, rendben van az Istennel való kapcsolatom. Ekkor azonban édesapám súlyos beteg lett, ezért itt hagytam Szegedet, és 2 évig vele voltam otthon.

Mikor visszajöttem az Új Remény gyülekezetbe kezdtem el járni, ahová számos régi ismerősöm is járt. Itt halottam először és itt is értettem meg, hogy be kell fogadnom Jézust a szívembe, ez a Megtérés. Rájöttem, hogy én még nem bíztam Istenre az életem, hogy görcsösen ragaszkodom annak irányításához. Sokat gondolkoztam ezen, nyugtatgattam magam, hogy rendben van az Istennel való kapcsolatom és az életem, de éreztem a hiányosságokat. Ez odáig vezetett, hogy halálfélelmem lett, esténként azért imádkoztam Istenhez, hogy ne most haljak meg, mert nem voltam benne biztos, hogy a Menny vagy a Pokol várna rám. 2009 szilveszterét a gyülekezettel együtt töltöttem. Nagyon jól éreztem magam. Az éjfél körül felolvasott igeversek azonban szíven ütöttek, mintha egyenesen nekem szóltak volna. Teljesen rám nehezedett a sok hibás döntés súlya, amivel fájdalmat okoztam másoknak és magamnak is, hogy mennyi mindennel megbántottam Istent, hogy hiába is akarom irányítani az életem, csak elrontani tudom. Akkor döbbentem rá, hogy nem halogathatom a dolgot: vagy átadom most az életem Jézus Krisztusnak, vagy lehet, hogy soha. Kértem az Úr Jézust, hogy bocsásson meg és jöjjön be az életembe, formáljon át engem igazi kereszténnyé, hogy ne csak korpa legyek a búza közt. Megtettem ezt a döntést, és hihetetlen béke és öröm járt át, más emberként tértem haza. Ezután végre képes voltam nyugodtan aludni, mert tudtam, hogy megbékéltem az Úrral, és ha bármi is történik velem, Hozzá megyek majd. Változás ált be az életem minden területén. Isten begyógyította lelki sebeimet és sok függőségtől megszabadított, amikből azt hittem soha sem fogok kijönni.

Végtelenül hálás vagyok az Urnak, hogy soha nem mondott le rólam, még akkor sem, amikor én már lemondtam magamról. Utánam nyúlt, Magához vonzott szeretetével, és új életet adott nekem. Folyamatos növekedést ad az életembe, hogy azzá a férfivá válljak, akinek eltervezett. Most már látom a célt, és hiszem, hogy elindultam a helyes utón a jó irányba.

Ahogy a 37–ik zsoltár is írja:

„Bízzál az Úrban, és tégy jót, akkor országában lakhatsz, és biztonságban élhetsz. Gyönyörködj az Úrban, és megadja szíved kéréseit! Hagyd az Úrra utadat, bízzál Benne, mert Ő munkálkodik: világossá teszi igazságodat, jogodra fényt derít”     (Zsoltárok 37:3-6)

Megtapasztaltam, hogy az idézett sorok minden szava igaz. Átadtam az Úrnak az irányítást, mert tudom, hogy Ő jobban tudja nálam mire van valójában szükségem. Terve van az életemmel: egy nagyszerű reményteljes jövőt szán nekem, olyat amilyet el sem tudnék képzelni, melyet saját erőmből soha sem érhetnék el.