Szabadságra elhívva

Egy szerető, református vallású családban nőttem fel. A szüleim fontosnak tartották, hogy én is megismerjem a keresztyénséget, így jártam hittan órákra és konfirmáltam is. Tetszettek ezek a vallásórák, jókat beszélgettünk, de Istent valójában elég távoliként ismertem meg. Életem során sokszor kerültem olyan élethelyzetbe, amikor egyszerűen tudtam, hogy ez nem a véletlen műve, több mint puszta szerencse, és éreztem, hogy az Úr velem van. Nagyon hálás is voltam ezekért a dolgokért, de mindig azt éreztem, nem tudok megfelelni az összes vallási elvárásnak, így Istennek sem. Többször bűntudatom is volt ezek miatt. Később jobban érdekelt inkább, hogy a barátaimmal töltsek időt, szívesebben jártam bulikba. Majd Szegedre kerültem egyetemre, ahol újabb ismeretségeim alakultak, amelyek nagyon fontosak lettem számomra.

2010. szeptemberében a könyvtárban egy plakáton láttam meg az Új Remény gyülekezet által szervezett előadást „Honnan tudom, hogy az ’Igazi’ az igazi?” címmel. Nagyon felkeltette ez a cím az érdeklődésem, ennek ellenére sokat gondolkodtam, hogy elmenjek-e. Attól tartottam, hogy egy csomó full „vallásos” dologról lesz szó, amihez sok kedvem nincs. Végül elmentem és teljesen meglepett az emberek közvetlensége és ahogyan teljes felszabadultsággal Jézusról beszéltek. Így találkoztam először a gyülekezettel. Az előadás végén megadtam az e-mail címem, ahova nem sokkal később kaptam egy levelet az egyik szervező lánytól, hogy ha van kedvem, beszélgethetünk az előadás témájáról. Ezen a beszélgetésen szó esett Jézusról is, meg a keresztyénségről, de nagyon nem érintett meg a téma, mert úgy voltam vele, hogy végül is ezekről már én is hallottam. Később invitáltak gyülekezeti alkalmakra, ahol ismét meglepett, hogy az emberek milyen felszabadultan beszélnek Jézusról, és hogy valóban van valami más az életükben, ami nem képmutatás. Ahogy egyre jobban megismertem őket, láttam, hogy valóban kiegyensúlyozott az életük. Később elmentem több előadásra is.

Eleinte rosszul éreztem magam amiatt, hogy én is vallásos családban nevelkedtem és az én életemben nincs meg ez felhőtlen öröm Isten felé. Rájöttem, hogy hiába hiszek Isten létezésében, ez nem elég, és a bűneim azok, amelyek elválasztanak attól, hogy személyes kapcsolatom legyen az Úrral. Megértettem, hogy Jézus Krisztus felvitte a keresztre minden bűnöm, szégyenem, és Őáltala tudok egyedül szabad ember lenni, ami úgy tud megvalósulni, ha befogadom Jézust a szívembe,- s mint élő személynek - átadom Neki a problémáimat, terheimet. Így imában kértem az Urat, hogy bocsásson meg nekem, jöjjön be az életembe és Ő irányítsa azt. Azóta tudom és érzem, hogy az Úr Jézus az, Aki minden dolgomról tud és Ő az, Akihez bármikor fordulhatok a problémáimmal is:

„… ha mások megfeledkeznének is, Én nem feledkezem meg rólad! Íme tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid.”     (Ézsaiás 49:15-16)

Másrészt, ahogy megismertem az Urat, kitisztult bennem az is, hogy a Róla alkotott képem hamis volt, mert Isten nem várja el, hogy cselekedetekkel megfeleljek Neki, sőt nem is lehet, valamint Ő nem büntetni akar, hanem egy valóságos boldog élettel megáldani.

„Mert csak Én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.„     (Jeremiás 29:11)

Nagyon hálás vagyok az Úrnak, hogy nem engedte el a kezem akkor sem, amikor nem közeledtem Hozzá, hanem Magához vonzott és megismerhettem végtelen szeretetét! Szilárd alapokra állította az életem, nem emberek véleményétől kell függnöm, és hálás vagyok, hogy napról napra erősödhet a Vele való kapcsolatom.