Csak egy lépés

Gyerekkoromban olyan családban nőttem fel, ahol szüleim egymást és bennünket is nagy szeretettel vettek körül. Nagynénémmel néha elmentünk az adventista imaházba. Ott hallottam először Isten szeretetéről. Később férjhez mentem, két csodálatos gyerekünk született, de a házasságunk viharossá és boldogtalanná vált, így férjemmel 21 év után elváltak útjaink. Szüleim közben meghaltak és nagyon üresnek éreztem magam. Annyira fájt, hogy már nincs, aki úgy tudna szeretni, mint ők. Valami hiányzott, nem volt teljes az életem. Párkapcsolatokba menekültem, de ott sem kaptam meg a gyerekkoromban átélt szeretetet.

A lányom Szegedre került egyetemre, ahol elkezdett járni az Új Remény gyülekezetbe, ami után teljesen megváltozott az élete. Sokat beszélt nekem Jézusról, és elmondta, hogy Isten mit mondott neki. Engem is kért, hogy olvassam a Bibliát, mert szükségem van rá. Mondta, hogy Isten üzen, majd nekem. Megfogadtam és olvastam, de nem értettem meg Isten üzenetét. Azt gondoltam, ez csak egy fikció lehet, hogyan is tudna Isten pont nekem üzenni, de azért minden nap olvastam, mert vártam a „csodát”.

Közben ezoterikus prána-nadi és agykontrol tanfolyamokra jártam, ahol mindenki jól érezte magát, de bennem egy állandó harc dúlt. A Bibliában olvasottak meg ezek az okkult dolgok nem voltak harmóniában egymással. Nem volt lelki békém és rosszul éreztem magam. A lányom ezt észrevette és kért, hogy szomorkodás helyett, menjek el vele Szegedre, és nézzem meg, milyen közösségbe jár.

Már az első alkalommal olyan szeretettel vettek körül a gyülekezetben, hogy úgy éreztem, mintha hazajöttem volna. Az igehirdetés során megértettem és világossá vált előttem, hogy Isten olyan, mint egy igazi jó édesapa. Ő mindenkit szeret, beleértve engem is, nem büntetni akar, hanem megmenteni minden embert. Egészen feltöltött az a tény, hogy a gyülekezet tagjainak élő kapcsolata van Istennel. Személyesen Hozzá imádkoznak egyszerű saját gondolatokkal, kérésekkel és hálával.

Pár hónap múlva elmentem a gyülekezeti táborba. Úgy éreztem, minden előadó az én életemről, bűneimről beszél és arról, hogy van kiút. Tudtam, hogy csak egy lépést kellene tennem ehhez Jézus felé, de azt hittem, hogy ahhoz meg kell változnom, hisz ahhoz nem vagyok elég jó. Azt gondoltam, Isten csak tökéletes emberekre vágyik. Csak utána tudok megtérni, ha méltó leszek rá. A csoportbeszélgetéseknél mindenki elmesélte röviden az életét, és hogy milyen kapcsolatban van Istennel. Az egyik reggeli istentisztelet után az egyik testvérnő rákérdezett, hogy miért nem térek meg? Akkor ott az udvaron a járda kellős közepén megtettem vele azt az egy lépést. Leborultunk és befogadtam Jézus Krisztust a szívembe. Zokogás tört ki belőlem és egyben boldogságot is éreztem. Olyan teher ment le rólam, hogy pillekönnyűnek éreztem magam. Utána felmentem a szobába, kinyitottan a Bibliát és ezt olvastam: „Áldott legyen az Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, mert nagy irgalma által újra megszült bennünket. Így lett új életünk.” (1Péter1:3) Akkor azt is megértettem, hogy Isten hogyan tud szólni hozzám.

Átéltem, hogy bár édesapám meghalt, de ismét van Édesapám, Aki szeret, meghallgat és mellettem van, soha nem hagy el, mert itt él bennem.

Tudom, hogy még sok mindenben erősödnöm kell, de érzem, hogy Nélküle nem akarok és nem is tudok élni. Őt el nem hagyom senkiért, mert Jézus sem hagy el engem soha. Ő az első mindenek felett. Amit Isten tervezett az életemmel azt elfogadom, és azért imádkozok, hogy olyanná formáljon, amilyenek látni szeretne. Jézus a legjobb barátom. Ha valamiért érdemes élni a világon az maga Jézus Krisztus, a Megváltó.

Kívánom, hogy mindenki ismerje meg személyesen csodálatos teremtő Istenünket!