Trendek a párválasztásban

Fundamentum

                            

 
 Az ember nagyon összetett és bonyolult lény, mégis komplikáltságában tökéletes. Rengeteg dologra vágyunk, mégsem mindig ezekre van szükségünk. Sok dolgot el akarunk érni, de célt tévesztünk munka közben és érezzük, hogy a végeredmény nem teljesen az, amit akartunk. Belemegyünk félmegoldásokba, pedig kereshetnénk jobb helyen is válaszokat, ám félünk a komfortzónánk elhagyásától. A csalódások maradandóak lehetnek. A pofonok helye sokáig égethet.
 
A nők köztudottan emocionálisabb lények a férfiaknál. Számunkra a szeretet és ennek kifejezése mutat dominanciát a hétköznapokban. Arra lettünk teremtve, hogy gondoskodjunk a családunkról, amit már egészen kicsi korunktól kezdve tanulunk. Gondolok itt a szülői példákra (legyen az jó vagy rossz) és a papa-mama játékra az óvodában. Azok az ősi ösztönök, amik évezredek óta munkálkodnak bennünk, ma sem változtak, bármennyire is szeretné ezt oly erősen elnyomni a média vagy a közvetlen környezetünk. A legtöbben ma is úgy gondoljátok, hogy azzal teljes az életetek, ha jó házasságban, illetve párkapcsolatban éltek, ami egy életre szól és kizárólagosságot von maga után (nem többpartnerűséget). Ezt a kapcsolatot a kölcsönös szerelem fűti. Egy olyan szerelem, aminek sosem alszik ki a lángja és a halálig elég itt a földön. De mi kell egy ilyen tűzhöz? Folyamatos izzásban tartás, amibe beletartozik az elfogadás, a megbecsülés. Gyakran a saját érdekeink háttérbe szorítása. Türelem, megértés, beszélgetés, egymás támogatása és bíztatása. Elkötelezettség a társunk és a közös céljaink felé. Őszinteség, meghittség, biztonság, fizikai vonzódás, némi személyes tér és bizalom. Ez csak pár eleme a képletnek, de meddig lehetne sorolni? Senki sem születik mindnek a birtokosaként, sokszor kemény leckék által tanuljuk meg igazán, mik is ezek. Csupán az nem mindegy, a helyes úton tesszük-e ezt, helyes értékrend alapján.2012 szeptemberét azzal indítottuk el, hogy kíváncsiak voltunk, Ti hogyan látjátok a világot magatok körül. Milyen mozgatórugóitok vannak az életben, gondoltok-e a jövőtökre, vannak-e terveitek és mik azok. Milyen értékrendre építkeztek. Több, mint 1000, 19 és 28 év közötti lány kérdőívét kaptuk vissza feldolgozásra ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban, bővítve is a témakört. Lássuk az eredményeket!
 
A Biblia ezt írja: „Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzá illő segítőtársat.” (1Mózes 2:18). Isten szerint sem egyedül kell bolyonganunk ezen a földön, hanem segítői és társai lehetünk egy olyan személynek, akit Ő csak nekünk szánt, akivel tökéletesen kiegészítjük egymást – nem félig, nem majdnem teljesen, hanem perfekt módon! Aki „csontomból való csont, testemből való test” mondja Ádám, mikor elégedettséggel jellemzi Évát a Teremtéskor (1Mózes 2:23).
 
Ki ne akarna egy ilyen tervnek a részese lenni?

Mikor a nő gondolkodik...

                

 
Szóval akkor milyen lehetőségek vannak a párkeresésre? Legtöbben ma is baráti társaságokban és bulikban gondolkodtok, hogy megtaláljátok a hozzátok illő partnert. Egyáltalán milyen férfira vágyunk mi, nők? A legkiemeltebb tulajdonságok, hogy legyen talpra esett, udvarias, biztonságot sugárzó és kitartó. A kapcsolatban ő irányítson. Ha túl hamar erőlteti a szexet, nem becsüli igazán a partnerét. Ideális, ha pár évvel idősebb és magasabb is nálunk a férfi. Iskolázottság szempontjából velünk egy szinten legyen. Romantikus, tisztelje a környezete, jól kijöjjön a családunkkal és szeresse a gyerekeket, akarjon jó apa lenni. Egyetértsünk abban, mire költjük a pénzt. Szerelmünk tárgya továbbá realista és társaságkedvelő is.
 
Mikor egy férfi és egy nő találkozik, sosem két tökéletes ember lép be a kapcsolatba, ám egy kulcskérdésben azonosan kell gondolkodniuk: „Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál; és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másikét is.” (Filippi 2:3-4) – a felek ne magukat akarják kiteljesíteni a másik által, hanem a társukat segíteni és emelni. Miért szükséges ez? A válások és szakítások legtöbbször az önzőségre vezethetők vissza, ami gyökere a féltékenységnek, a személyes tér megfojtásának, a békülés nélküli vitáknak, az ok nélküli sértődéseknek és még sorolhatnánk.Ha végig vesszük a listát, nem vágyunk rossz dolgokra, vagyis elmondhatjuk, hogy elméletben jó szempontjaink vannak egy sikeres párkapcsolat felépítéséhez. Csak legyen férfi, aki felköti a gatyáját ezekhez! Mégsem akar zökkenőmentesen működni a dolog, de miért?
 
Kérdőívünkben azt is mondjátok, hogy akinek előzőleg sok partnere volt, az tapasztaltnak számít – de hol van az a határ, mikor még nem „elhasznált”-nak nevezzük az embert? Mikor közelít a kiégés veszélye? A legtöbb általunk megkérdezett lány hosszú távban gondolkodik, mikor belemegy egy kapcsolatba, ami pozitív dolog – de ha manapság már 1-2 évet is hosszú távú kapcsolatnak titulál a többség, hánynál húzzuk meg a határt, mire megtaláljuk az Igazit? Hiába gondoljátok ti is értéknek, ha egy nő szűzen kezdi a kapcsolatát, legtöbbször az első partner után elillan ez az érték, és az elfogyasztott férfiak száma elkezd növekedni.
 
Mi hát a megoldás? Talán, hogy jobban megismerjük már az elején a másikat. Legyen közös az identitásunk, azonos az értékrendünk. Hasonló célok motiváljanak minket a jövőre vonatkozólag. Meg tudjuk beszélni a problémákat és ne feladjuk rögtön, ha nehézség gördül a kapcsolatunk útjába.

Aki én vagyok

   

Mindezek mellett feltettük a kérdést, ti milyennek látjátok magatokat – nem csak, mint egy párkapcsolaton belül élőt, hanem mint önálló személyt is.
 
Egy régi mondás szerint: Ha te nem szereted magadat, miért várod el a másiktól, hogy szeressen téged? Azzal a kérdéssel, hogy értékes embernek tartod-e magad, a válaszadók csupán 50%-a értett egyet. Kiderült az is, hogy sokat adtok a környezetetek véleményére, nehezebben hoztok döntést, ha nem tudjátok, mit gondolnak a többiek. Igyekeztek mély kapcsolatot ápolni a barátaitokkal, de nehezen bíztok meg bennük.

Érdekes terület az apa-kép milyensége az életünkben. Sok kapcsolatunkat meghatározza az, milyen az édesapánkkal a viszonyunk, milyen behatások értek minket tőle egészen kiskorunktól kezdve és az isten-képünket is jelentősen befolyásolja. Számos tényező értelmezése szükséges ahhoz, hogy reprezentatív eredményt lehessen kihozni egy felmérés során az apa-képről, a tieitek alapján sem lehet egységes véleményt vagy többséget, kiemelkedő csoportot felmutatni, mert tapasztalataitok szerteágazóbbak ennél. Alig van eltérés azok között a lányok között, akik meghitt kapcsolatot igyekszenek ápolni édesapjukkal és azok között, akik talán sosem tapasztalták meg az igazi szeretetet ettől a személytől. A kutatások azt mondják, hogy egy apa-lánya kapcsolat sokkal bensőségesebb, mint az apa-fiú kötelék. Mire is van szükségünk tőle? Hogy ő olyan személy legyen, akire felnézhetünk. Tiszteletet sugárzó, biztonságot adó, védelmező szerepköre fontos számunkra. Elfogadása, feltétel nélküli szeretete indít el az életbe. Az időtöltés vele és bátorító szavai feltöltik a mindennapokat.Legtöbbetek a családban gyakran elmondhatja a véleményét, a szereteteteket is kimutatjátok egymás felé és olykor szerveztek szabadidős programokat közösen.
 
A Biblia azt mondja, Isten vár minket, örök szeretettel, mint Mennyei Édesapánk. Mert akik befogadják Jézus Krisztust, mint Urukat és Megváltójukat az életük felett, azokat Ő felhatalmazza arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek, mindazokat, akik hisznek az Ő nevében (János 1:12). Csodálatos és megismételhetetlen ajánlat, ajándék ez nekünk és csak rajtunk áll, elfogadjuk-e!
 
Köszönjük a segítségeteket és a véleményeteket!