Alapítás, látás

LÁTÁSUNK A GYÜLEKEZETRŐL     

Új, kultúra közeli gyülekezet plántálása, mely kész és képes elérni, tanítványozni,

és szolgálatba állítani a környezetében élő, Krisztust még nem ismerő embereket.


Az előzményekről

1997-ben egy hajnali imaalkalmon néhányan kaptunk egy látomást az Úrtól. Ebben Debrecen főtérén egy hatalmas evangelizációs alkalmat láttunk, ahol sokan fogadták el Jézus Krisztust, mint megváltójukat. Akkor még ez a főtér (Kossuth tér) a város legforgalmasabb része volt. Azon gondolkodtam, hogyan fogjuk leállíttatni a forgalmat itt az evangelizáció idejére. Azóta azonban az Úr tovább munkálkodott városunkban. A város vezetése 1999-ben úgy határozott, hogy lezárja a főteret a forgalom elől, és sétáló övezetté alakítja. Ezt a teret 2001. június 30-án adták át. Tehát a tér készen áll. A kérdés az: Mi felkészültünk-e? Azóta a Debreceni Pásztorkörrel együtt több evangelizációs rendezvényt (Jézus Fesztivál) tartottunk a Debrecen város főterén. Úgy látom az ébredésben sok gyülekezetre lesz szükség, melyek képesek befogadni, tanítványozni, és szolgálatba állítani a megtérteket.


A látás kibontása és megvalósulása

A leghatékonyabb missziós módszer, látásom szerint egy élő, kultúra közeli gyülekezet mely a Bibliára alapozottan épül fel. Célja Isten céljaival egyezik meg. Jézus Krisztus a nagy misszió parancsban a gyülekezet távlati céljaként az egész világ elérését jelölte meg. Úgy látom nem szabad egyetlen gyülekezetnek sem ennél kevesebben gondolkodnia. Természetesen nem a világmisszióval kell kezdenünk. Amit viszont már most tudunk végezni az a közvetlen környezetünk elérése, és új kapcsolatok építése az evangélium megosztása céljából. Ennek érdekében nem tartunk két alkalomnál többet egy héten a gyülekezet egésze számára azért, hogy a gyülekezet tagjainak legyen idejük ezeket a kapcsolatokat építeni. Az embereket, mint személyeket kívánjuk látni, és soha sem személytelen tömegeket. Igyekszünk ezek által a személyes kapcsolatok által, városunkra is lehető legnagyobb hatást kifejteni. Fontosnak látom, hogy ne csupán egy-egy korosztály, hanem egész családok felé tudjunk szolgálni. A helyi börtönben többször hirdettük már az evangéliumot, ahol többen döntést is hoztak az Úr mellett. Az új gyülekezetünket nyitottá kívánjuk tenni újabb gyülekezetek plántálására és misszionáriusok kiküldésére, támogatására. A város evangéliummal való elérése érdekében jó kapcsolatot igyekszünk ápolni nem csak a Baptista Gyülekezettel, hanem a város más evangéliumi gyülekezeteivel is.

* mint jól megközelíthetőség és nem mint missziós terület


Egyházi kapcsolat

Gyülekezetünk hivatalos tagja a Magyarországi Baptista Egyháznak.

Az új gyülekezet plántálása a Baptista Egyház gyülekezetplántáló stratégiájának a része, melyet Papp János egyházelnök felügyel.

Rendszeres, élő kapcsolatban állunk a következő debreceni gyülekezetekkel: