Isten féltő szeretete

Karácsony előtt néhány nappal eldöntöttük 2 ismerősömmel, hogy megnézünk egy 3D-s karácsonyi rajzfilmet, melynek címe „Karácsonyi ének”.

Egyik kollegám aki látta azt mondta, hogy nagyon élvezetes és bár van benne néhány izgalmas, kicsit horrorisztikus rész, de nem vészes. Gyerekeknek mindenesetre nem ajánlotta és furcsállta, hogy „családi film”-ként reklámozzák!

Én teljesen be voltam zsongva és eldöntöttem, hogy megnézem, hisz mégiscsak egy rajzfilm, nem ártalmas, különben is az ismert Dickens könyv feldolgozása. Igaz, egyik nőtestvérem mondta, hogy ő nem nézné meg, mivel eltávolíthat Istentől.

Megvettem a jegyeket és utána nem sokkal nyomasztó, szorongató érzés vett erőt rajtam, talán rosszul döntöttem? Az érzés nem szűnt, éreztem, hogy ez a film igenis rossz hatással lesz mindannyiónkra. Nem magától a filmtől féltem, hiszen megtérésem előtt sok kemény thrillert néztem meg, és utána sem éreztem, hogy bármilyen rossz hatása lett volna rám. Hanem attól, hogy az Úrral kialakított bensőséges kapcsolatomra lenne rossz hatásal. Hiába olvastam az igét, mintha nem is nekem szólt volna, idegen volt tőlem, akárcsak megtérésem előtt! De már a jegyeket is megvettem, késő bánat gondoltam. Imádkoztam, hogy tegyen valamit az Úr, legyen egyértemű, mit is csináljak. (Pedig Ő már 2 úton is üzent nekem- tesó által és a belső békétlenség érzése által!)

Majdnem bementünk a vetítésre, mikor megállított bennünket a jegyszedő azzal, hogy sajnos ma este elmarad a film, más lesz helyette. De visszakapjuk a jegyek árát és plusz 6 ingyenjegyet egyéb filmekre.

Nekem ez egy „megváltás” volt, ismét szabadnak éreztem magamat, nagy örömmel mentem haza. Hálát adtam az Úrnak, hogy ilyen féltő szeretettel szeret engem, nem akarja, hogy a lelkemben kárt szenvedjek.

A Biblia rengeteg helyen bátorít minket, hogy ne féljünk,

az ilyen filmek pedig pont az ellenkezőjét akarják, félelmet akarnak bennünk kelteni.

Ez a 2 ige jutott eszembe akkor:

Mt 10,28 Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában."

Péld 4,23 Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet!