„Legyetek tanúim Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában… a föld végső határáig!”
A debreceni Új Remény Baptista Gyülekezet nyolc taggal növekedett 2008 novemberében. Így hála az Úrnak, már majdnem nyolcvanan vagyunk a körzeti állomásként hozzánk tartozó, plántálásban levő Szegedi Új Remény Baptista Gyülekezet tagjaival együtt.
November 30-i ünnepi Istentiszteletünkön – az újonnan született és a szolgálatra kirendelt testvéreken kívül - három kedves vendégünk is volt. Kovács Géza Bácsi (a Gyülekezetplántáló Bizottság tiszteletbeli elnöke) hirdette az Igét, Papp János a MBE missziói igazgatója kérdezte a gyülekezet-plántálásra kirendelt testvérünket hitéről, elhívásáról, Dr. Szili Mihály testvér pedig, mint gyülekezet vezető képviselte a Szegedi Baptista Gyülekezetet, és köszöntötte a plántálódó új gyülekezet alapító tagjait. Beszámolónkat kezdjük a bemerítkezők bizonyságtételével, ahogy ők maguk írták le!
Bemerítkezők megtérési történetei
Szilvia, egyetemi hallgató, Szeged
Katolikus családba születtem. Istent gyermekkoromtól fogva kerestem. Volt, hogy egészen közel éreztem magamat hozzá, de volt hogy nem is tudtam, valóban létezik-e. Hat évig jártam református gimnáziumba, ahol rendszeresen hallottam Istenről, de a megtérésről soha, ezért annak ellenére, hogy éreztem, hogy valószínűleg Ő hiányzik az életemből, de ezzel együtt is elég világi életet éltem. Akkoriban mind az iskolában, mind a családban komoly konfliktusaim voltak, sokszor éreztem magam mellőzöttnek, és ez az elutasítottságom odáig nőtt, hogy alig alakítottam ki egy-két emberrel személyes kapcsolatot.
Életem első nagy törését egy sikertelen felvételi hozta, mikor 2005-ben nem vettek fel a szegedi orvosira. Ekkor szüleim, látva depressziómat beleegyeztek, hogy fél évre mégis Szegedre menjek tanulni egy másik egyetemre. Ekkor, kiszakadva az otthoni környezetből, teljesen új dolgok és emberek vettek körül, és ebben az újfajta önállóságban rájöttem, hogy az életemnek nincs biztos alapja. Ezen az őszön több olyan dolog is történt velem, amik nagyon megviseltek, és ezek hatására szinte kétségbeesve kezdtem Istent keresni, és egyre többet imádkoztam Hozzá. Még szeptemberben megismertem a kollégiumban, ahol laktam, egy hívő fiút, aki nagyon sokat beszélt nekem a hitéről és a családjáról. Egy novemberi napon elhívott imaházba. Aznap este értettem meg, hogy Jézus nem egy halott Isten, hanem élő, feltámadt Úr, aki nagyon szeret. Ezen az estén átadtam Neki az életemet. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy azóta is megtart, hogy ez a döntés valóban meghatározza az életemet, nem úgy, mint egyfajta „vallásos kiteljesedés”, hanem mint élő valóság.
Eszter, egyetemi hallgató, Debrecen
Családom Istenhívő, engem reformátusnak kereszteltek meg, 13 évesen konfirmáltam. Mindig is hittem Istenben, de Őt csak, mint egy távoli, megközelíthetetlen teremtőt tudtam elképzelni. Viszont az életemből mégis hiányzott valami, az az igazi, önzetlen, önfeláldozó szeretet, amit most már tudom, hogy csak Isten adhat meg. Utam során először ezt az emberekben kerestem. Próbáltam megfelelni az elvárásaiknak, de sokat csalódtam. Egyre zárkózottabb lettem és a tanulásba menekültem. Újabb és újabb célokat tűztem ki magam elé, mert azt a pluszt, az elégedettséget nem kaptam meg.
Egyre jobban kezdett foglalkoztatni az élet értelme, és Istent kezdtem keresni a válaszért. Egyszer elmentem egy evangelizációs alkalomra, ahol a dicsőítés, illetve az, ami belőle áradt, nagyon megérintett. Még azon a hétvégén egy hang szólított meg. Azt mondta, bízzak, és egy tanításhoz vezetett az Új Remény Baptista Gyülekezet honlapján, amit mintha rám szabtak volna.
Ettől kezdve kezdtem járogatni ebbe a gyülekezetbe, és pár hónap múlva megkaptam a választ. Kerestem azt az igazi, önzetlen, önfeláldozó szeretetet, amit megtaláltam Jézusban, aki már akkor szeretett engem, mikor én még nem is voltam, elhordozta az összes bűnömet és életét adta értem. Meghalt értem, hogy nekem ne kelljen, és feltámadt harmadnapon, hogy örök életem lehessen.
Judit, pszichiáter, Debrecen
Katolikus családban nőttem fel, édesanyám katolikus szellemben nevelt. 10 éves koromtól jártam misékre és hittanórákra. Ezt szívesen tettem. Isten létezését és megtapasztalhatóságát hamar elfogadtam. De azt hittem, ha imádkozok hozzá, akkor minden kérésem teljesül, rövid időn belül.
Mivel ez nem így történt, azt hittem, azért nem segít Isten, mert nem szeret engem. Ha baj ért, Őt hibáztattam. Így telt el sok év, egyre inkább elfordultam Tőle, személyesen nem ismertem meg Istent. Egy törvénykező elítélő hatalmat láttam Benne. A Bibliát sem szívesen olvastam, mivel nem értettem. Egy céltalan üres életet éltem, melyben aktuális hangulatom a környezetem és az emberek hozzám való viszonyulásának irányítása alatt volt. Egyetemista koromban Budapesten a Sóoldat Keresztény Konferencián találkoztam keresztény orvosokkal, akiknek sugárzott az arcuk a boldogságtól. Rájöttem, hogy nekik van valamijük, ami nekem nincs. Ez a valaki pedig Jézus Krisztus volt. 2005 nyarán a debreceni Jézus Fesztiválon megint megkeresett az Úr, de én még mindig nem léptem, döntöttem. Ott találkoztam Szabadkeresztyén testvérekkel. El is mentem a gyülekezetükbe, de az alkalmak formája számomra túl modern volt, ezért nem mentem oda többet.
2008 januárjában találkoztam Nagy Icussal, aki az Új Remény Baptista Gyülekezet tagja. Ő minden megmozdulásában közvetítette felém, hogy milyen egy igazán keresztyén ember. Szólta az ige magját, magyarázta, és rengeteget imázott értem. 4 hónap elteltével áttört szívemben a gát és elhittem, hogy Isten engem is szeret, mert a Szentírásban így szólt hozzám: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. A szívembe fogadtam Jézus Krisztust és neki adtam át az életem.
Kirendelés
Sipos Márk evangélista, Szeged
Jeruzsálem a saját településünk, Júdea ennek a környezete, Samária még tágabb terület… és most debreceni plántálás Szegeden. Sipos Márkot, Magyarország legfiatalabb, plántálásban levő baptista gyülekezetének kirendelt evangélistáját kérdeztem az Úr munkájáról.
„Hogyan indult a gyülekezet? Gondolok itt az elhívásra, az induló csapatra és a kezdeti lépésekre, megpróbáltatásokra is."2003 januárjában tértem meg. Az elején közömbös hívő életet éltem. Ez annyit jelentett, hogy elszakadtam a világtól, a régi barátoktól, de igazán mélyen nem tudtam beépülni a hívő közösségbe. Fél év múlva a nagymamám unszolására elmentem egy baptista ifjúsági táborba, és megismerkedtem a debreceniekkel, köztük Tóth Sándorral, Kovács Danival. Jó barátaim lettek. Volt bennük nyitottság, felszabadultság, és nagy szeretet. Megfogott és magával ragadott, ahogyan munkálkodott bennük és általuk az Úr. Egyre többet jártam Debrecenbe - ahol akkor két baptista gyülekezet volt -, eleinte mindkettőbe jártam. 2004 nyarán Tóth Sándor meghívott utcai evangélizációra és az azt követő gyerektáborba segíteni. Sokat beszélgettem vele az elhívásról, az evangéliumról, az emberek életéről, elveszettségéről. Kérdezett a Szegedi Egyetemről, hogy lehetne elérni a 30.000 nappalis hallgatót, hogy megmeneküljenek a hiábavalóságból és az erkölcstelenségtől. Ez megragadott. Aznapi csendességemben az Ézsaiás könyvénél tartottam. Amikor a 6:8-9-et elolvastam: „Kit küldjek el?” Ezt válaszoltam Atyámnak: „Én akarom! Engem küldj!”. Nagy tűzzel a szívemben aludtam el. Másnap reggel döbbentem rá, hogy ez mekkora súly, felelősség! Átéreztem, hogy ezt Isten komolyan vette. Utána Sanyi és a debreceniek nagyon sokat segítettek, hogy ez ne csak látás maradjon. 2004 szeptemberében indult az egyetemi bibliakör (BiBe), azóta működik, növekszik. Akkor én az új gyülekezetet még nem láttam tisztán, csak missziót az egyetem felé. De szükséges a folytatás, ami nemcsak az egyetemi évekre szól, hanem utána is képes a fiatalokat elérni, beépíteni egy gyülekezetbe. Éreztem, hogy Isten hív gyülekezetplántálásra is. Sándorral, lelkipásztorommal ezt egyeztettük, és Isten megmutatta az utat. 2006-ban csatlakoztam az Új Remény Baptista Gyülekezethez és azóta velük, és segítségükkel szolgálom az Urat.
A csapatról… Isten kegyelme volt, hogy az egyetemen nagyon hamar találkoztam egy baptista biológus lánnyal. Bátorítottuk egymást; imacsoportot hoztunk létre, amelyhez baptista, pünkösdi, református hallgatók is csatlakoztak, többen megtértek mellettünk, így kialakult a mag az egyetemi misszióhoz. Azután megkaptam a segítőtársamat is, feleségemet: Csillát. Isten bölcs, és mindent megad ahhoz a feladathoz, amit Tőle kapunk. Az egyetem befejezése előtt már össze is házasodtunk. Az egyetemi imacsoporttal, bibliakörrel nagyon kötődünk egymáshoz, sok közös élményünk van. Négyüket elhívta az Úr gyülekezetplántálásra, így velük együtt vagyunk hatan. A gyülekezet fejlődik, mint egy kis facsemete, centiméterről centiméterre. Vannak már érdeklődők is.
Kezdeti nehézség volt megtérésem után, hogy kicsit egyedül éreztem magam Szegeden, kis falum, Kétegyháza után. Gyulához képest –ahol megtértem és sokat kaptam -, itt sok szekta megkörnyékezett: mormonok, krisnások, Jehova tanúi… Az Úr Jézus kegyelme őrzött meg ezektől. A régi haverok is hívtak vissza bulizni. Ugyanakkor még új volt a Biblia, hogy kell imádkozni, hogy lehet kijönni a régi sebekből, megkötözöttségekből. Az Új Remény Baptista Gyülekezet lelkigondozói szolgálata segítségével Jézus Krisztus ezt is áthidalta.
Milyen hatással volt a közösségre a kirendelés?
Szorosabb lett a kapcsolatunk azokkal, akik ugyanazt a vezetést kapták; és a debreceni anyagyülekezettel is, annak ellenére, hogy most már ritkábban találkozunk vasárnaponként. Viszont kicsit elválaszt azoktól a Bibliaköri társainktól, akik nem szeretnének benne lenni ebben a munkában, mert őket nem erre vezeti az Úr. Nem az egymás iránti szeretetünk változott meg, hanem a felállás. Olyan ez, mint a házasság. Közelebb hoz a feleségedhez, de kicsit távolabb kerülsz a testvéreidtől, és a szülőktől. A rendelkezésre álló idő, energia véges és inkább az új gyülekezet építésére próbáljuk ezt koncentrálni. Ez most próbatétel a Bibliakörnek is, hogy ki hűséges igazán.
Hol, és hogyan zajlik nálatok egy vasárnap?
A szegedi albérletünkben, ahol a feleségemmel, Csillával lakunk. Vasárnap 9-től barátkozók alkalmát tartunk a nem régen megtért és az Istent kereső embereknek. 10 órától van az Istentisztelet, ami kb. három óra hosszat tart. Liturgikus menete nem kötött. Dicsőítjük az Urat, imádkozunk, könyörgünk, adakozunk, megosztjuk a bizonyságainkat, megtapasztalásainkat. Legfontosabb, hogy az egésznek a központjában az igehirdetés, Isten Igéje van. Utána az otthonos, barátságos környezetben még kicsit beszélgetünk, teázunk. Az Istentiszteleten belül az igehirdetés, ima után is van lehetőség megosztani imatémákat, hozzászólásokat, véleményeket, mert kevesen vagyunk. Ez a része az összejövetelnek olyan, mint egy házicsoport alkalom. De minden vasárnapi istentisztelet egy kicsit más.
Szilvi, te is november 30-án merítkeztél be, és a szegedi plántáló csapatnak is tagja vagy. Mesélted, hogy már két éve nagyon vártál a bemerítésedre. Hogyan hatott rád ez a sok változás?
Igazából új a gyülekezet, új a környezet. Egyre érezhetőbb, mennyire különbözünk, de ez nem átok, hanem áldás, kiegészítjük egymást. Hálás vagyok az Úrnak. Várjuk a tavaszi evangélizációt, szervezzük, imádkozunk! A bemerítésem óta még szorosabb a kapcsolatom az Úrral. Jobban érzem, mit jelent ez: Isten és én… Amióta igent mondtam Isten hívására, még jobban tapasztalom védő szeretetét. A megtérésemkori első igenemet megerősítettem a bemerítésemmel, mint a gyűrűvel egy eljegyzést.
Márk, milyen a kapcsolatotok a Szegedi Baptista Gyülekezettel?
Szerintem elég biztató, erősödőben van. Dr. Szili Mihály gyülekezetvezető testvérrel és családjával nagyon jó a kapcsolatom. Hasonlóan több ifivezetővel is. Beszélgetünk, megosztjuk, mi történik velünk. Újak vagyunk még magunknak is. Szokni kell, de szerintem egyre jobb lesz. Ugyanúgy szeretjük az Urat, csak kicsit más stílusban, és más embereket érünk el, de nem zavarjuk egymást. Elég sok az elveszett ember még Szegeden és a munkás még így is kevés.
Hogyan tudod összeegyeztetni a missziómunkát a tanulmányaiddal?
Valójában nem okoz gondot, de figyelni kell a helyes időbeosztásra, hogy egyik se menjen a másik rovására. Legelső az Úrral való személyes kapcsolatom ápolása, és a házasságom, hogy jó hívő férj legyek. Második dolog, amit az Úr rám bízott, hogy hűen betöltsem a gyülekezetplántálói szolgálatot. Harmadik a tanulmányaim, hogy a munkámmal is dicsőítsem az Urat, és hiteles ember legyek mások előtt, hogy hiteles legyen a bizonyságtételem. Mivel biológusnak készülök, a csoporttársaimnak sokat beszélhetek arról, hogy mindent Isten alkotott, és csodálom Őt a teremtésért!
Milyen érzésekkel, tervekkel tekintesz a jövőre?
Bizakodva és reménykedve. Hogy őszinte legyek, nagyon izgulok. Nagy öröm van bennünk, várjuk a jövőt. Az a vágyam, hogy kiteljesedjen Isten munkája. Minél előbb olyan gyülekezet legyünk, akik képesek Krisztushoz vezetni másokat. És ha Csillával elhív minket az Úr máshova, nélkülünk is menjen tovább ez a munka.
Mi az, amiért mostanában konkrétan imádkoztok? Mi is szeretnénk mellétek állni az Olvasókkal.
Minél több ember térjen meg, mi pedig készen tudjuk várni őket, és az Urat is, hogy szolgálatban tudjunk lenni, amikor visszajön. Tudjuk hirdetni az evangéliumot, ne legyenek akadályai ennek sem az egyetemen, sem sehol máshol. A közeljövőben fejlődésre van szükségünk, hogy kialakuljanak a szolgálati területek. Például ima-közbenjárás, hangszeres dicsőítés… Még nincs igazán szükségünk gyülekezeti házra, csak legyen ott Isten jelenléte az alkalmakon. Hiszem, hogy sokan meg fognak térni. Szeretnénk, ha beérnének az aratásra, akik felé már sokat hirdettük az evangéliumot, és hogy mindehhez maradjunk alázatban. Legtöbben most diplomázni fogunk év végén, imádkozunk utánpótlásért az egyetemi imacsoport számára, és munkahelyekért a diploma után.”
Kedves Testvérem! Isten a történelem során mindvégig harcolt az emberiségért! Embereket használ, hogy Királysága célhoz érjen az elérhető szívekben. Ennek lehetünk tanúi, sőt, kötelességünk is segítőinek lenni imáinkkal, támogatásunkkal, ahogy csak tudunk. Máskülönben miért élünk a Földön? Nekünk már örök életünk van, mi többet kaphatunk még? Azt, hogy mások megmenekülésében, egymás építésében Jézus Krisztus eszközei lehetünk! Dicsőség az Úrnak a szegedi baptista misszióért, a helyi gyülekezetért és az új közösségért! Hirdessük az Igét a föld végső határáig!
