1992-ben ismertem meg az Úr Jézus Krisztust mint személyes megváltómat. Erről szeretnék egy kicsit bővebben írni.
Nem hívő családban nőttem fel és életünket nagyon megkeserítette az alkohol jelenléte. Sok-sok szenvedés után a szüleim elváltak. Én ekkor 13 éves voltam. Úgy éreztem, mintha a talaj kicsúszott volna a lábam alól. Hiába volt rossz a családi élet, mégis mikor már nem voltak együtt a szüleim nagyon megviselt. Először Apukámmal maradtam, majd Anyukámmal együtt költöztem albérletbe. Elkezdtem a középiskolát, de be már nem fejeztem vagyis csak az első évet. Nagyon leromlott a tanulmányi eredményem, nem is érdekelt igazán az egész. Édesanyám nem bírt velem. Csavarogtam, tiszteletlenül, szeretetlenül bántam vele, lázadtam. Csak az kellett, hogy megvegyen nekem mindent, ki is használtam rendesen. Így telt el kb. 4 év.
Sanyival a férjemmel már 2 éve együtt jártunk amikor elkezdtük olvasni a Bibliát egymástól függetlenül. Ő a katonaságnál, én otthon. Amúgy a kapcsolatunkat nem a szeretet, hűség szavak jellemezték. Elkezdtük keresni Istent, vagyis Ő keresett minket. Egyik ismerősünk hívott el a Debreceni Baptista Gyülekezetbe ifjúsági összejövetelre. Hát igencsak meglepett, hogy mi volt ott. Egy teljesen más világ, mint amilyenbe mozogtam eddig. Harcokon keresztül, de mégis elfogadtam az Úr Jézust, behívtam a szívembe. Azért volt harc, mert tudtam, hogy ezt kell tennem és nagyon vágytam az Úr után, de nehezen engedett a világ. Szinte éreztem, hogy egy háború van a bensőmben. Kovács Géza Bácsi, akkori lelkipásztorunk nagyon sokat foglalkozott velünk.
Közeledett a bemerítkezés ideje. Otthon elmondtam anyukámnak, aki megijedt, merthogy elhagyom a református vallásom, ami igazán nekem nem jelentett semmit. Vallásos formaságból konfirmáltam, aztán pedig a templom közelébe se mentem. Azt mondta szedhetem a cuccom, és költözhetek, ha megmerem tenni. Én mondtam az Úrnak: „Uram nem tudom mi lesz, de nem anyukámnak akarok tetszeni, hanem neked és tudom, hogy ezt kell tennem. Kérlek segíts, hogy anyu legyen ott a bemerítési istentiszteleten". És ott volt!
Később ahogy telt az idő látta, hogyan változik jó irányba az életem, mely a vele való kapcsolatom pozitív irányú változásában is megmutatkozott. Azt mondta egyik keresztyén kolleganőjének: „Visszakaptam a gyermekemet", hisz lázadásom miatt a kapcsolatunk nagyon megromlott. Isten nem elvett tőle, hanem egy teljesen más gyermekkel ajándékozta meg. Dicsőség egyedül Jézus Krisztusnak! Ekkor már elkezdtem egy új iskolát, amit elég jó eredménnyel be is fejeztem. Még mindig metszeget az Úr, van is mit, de olyan jó, hogy ezt az Ő szeretetéből teszi, hogy egyre több gyümölcsöt teremjen az életem.
Sanyival az Úr elé mentünk, és imában kértük mutassa meg, hogy az Ő akarata-e a mi kapcsolatunk. Miután békességünk lett és megtudtuk Isten akaratát, összeházasodtunk. Nagyon hálásak vagyunk Istennek, hogy Vele élhetjük az életünk mindennapjait. Legfontosabb számunkra, hogy mindent az Ő dicsőségére tegyünk és ne magunknak éljünk. A körülöttünk élők az Úr Jézus szeretetét lássák, tapasztalják az életünkön. Isten országa közöttünk, sőt bennünk van, mi hordozzuk Isten meghívását az emberek felé, hogy a bűnbocsánat által ők is megbéküljenek Vele. Kaptunk ajándékba 3 drága kislányt (Fanni, Gréta, Helga) és hisszük, hogy ők is Isten áldásai lesznek ennek a világnak. 2001-től az Úr akaratából családunkkal egy új gyülekezet születésében vehettünk részt, ami nagyon csodálatos dolog. Itt szolgálunk a férjemmel együtt. Sokszor csak ámulunk, amikor Isten cselekszik és felel imádságainkra.
Hát röviden ennyi lenne. Istennek minden lehetséges! Amikor Vele találkozik az ember, akkor egy teljesen új jön létre. Nagyon szeretem az Urat és hűséges szeretnék lenni Hozzá halálomig. Hiszem, hogy Magyarország minden problémájára, kérdésére egy válasz van: Jézus Krisztus! És az a mi feladatunk, hogy ezt elmondjuk az embereknek.
