1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban a Magyarország számára kegyetlenül igazságtalan békeszerződést.
A trianoni békediktátum értelmében Magyarország területének 67 százalékát, lakosságának közel 60 százalékát veszítette el. Románia egyedül nagyobb területhez jutott, mint amekkora Magyarországnak megmaradt. Gabonatermő területeink jelentős része, erdeink 92 százaléka, vasúthálózatunk kétharmada a szomszédos országokhoz került.
Száz éve Trianon minden magyarnak fájt, politikai oldaltól, vallástól, származástól függetlenül. A békeszerződés aláírásának napja nemzeti gyásznap volt, amelyről így írt a korabeli tudósító: „A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették… Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, , a vértanúk városát, Aradot, és a többit mind, felnevelt kedves gyermekeinket, a drága, szép magyar centrumokat. Ma hazátlanná tettek véreink közül sok millió hű és becsületes embert… A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor daccal tüntetett az erőszakos béke ellen.”
A trianoni békediktátum egy eleve elhibázott békerendszer volt, amely saját ideológiájának sem felelt meg. Magyarországra nézve sem az önrendelkezést, sem a népakaratot nem tartotta be, hanem egy kicsinyes politikai bosszú részeként, igazságtalan módon szétszabdalta a történelmi Magyarországot.
Június 4-e azonban nemcsak az országot megcsonkító békére emlékeztet, hanem egyben a nemzeti összetartozás napja is, amely arra indít, hogy a jövő felé is nézzünk, reménységgel. A századik évforduló kapcsán interjú készült Jelenits István piarista szerzetessel, aki a következőket mondta: „Nézzünk sebeinkre, de ne a fájdalmunkra emlékezzünk.” Majd hozzátette: „Ha keresztények volnánk, ha szívből megtérnénk, az segítene leginkább.”
A trianoni békeszerződés hatása érzékenyen érintette baptista közösségünket is. Hazánkban a baptisták száma az 1870-es évektől növekedett jelentősen és az első világháború végére elérte a 24 000 főt. Trianon után, 1920-ban 7781 gyülekezeti tag maradt a megcsonkított országban, vagyis kevesebb, mint a tagok egyharmada. Isten azonban a rosszból is tud jót kihozni. A magyarországi baptisták ugyanis akkor már 27 éve kétfelé szakadt állapotban voltak. A Trianonnal járó megrázkódtatások és veszteségek által azt munkálta ki Isten, hogy a csonka országban megmaradt baptisták őszinte szeretettel egységre jutottak.
A következőket olvashatjuk erről a Békehírnök 1920. szeptember 15-i számában: „Budapesten szeptember 1-3 napjain megtartott országos konferenciánk igen áldásosan folyt le. Testvéri indulat, egyetértés és szeretet nyilvánult meg a tárgyaláson úgy, hogy bár eszmecsere bőven volt, de vita igen kevés kérdésnél merült fel, s ez is mind megnyugvással végződött. Eddig Magyarországon a baptisták két árnyalatban képeztek külön szövetségeket, ez most teljesen megszűnt, és az ország baptistái egy szövetségben egyesültek.” Az így létrejött Magyarországi Baptista Gyülekezetek Szövetsége (MBGYSZ) elnökének Udvarnoki Andrást választották, aki egyben a Baptista Teológiai Szeminárium igazgatója is volt.
Isten jelentős növekedést adott a két világháború között a baptista missziónak országunkban. Előkészítette ezt az emberek háborús veszteséget elszenvedő lelki állapota, a Trianon okozta sokkhatás, és az is, hogy a Mindenható olyan személyeket hívott el a szolgálatra, akik jó és alkalmas szolgáknak bizonyultak az evangélium hirdetésére. Húsz év alatt 14 329 lett a baptisták száma a maradék Magyarországon, vagyis csaknem kétszeres volt a növekedés, és mintegy 600 helyen tartottak rendszeres összejöveteleket.
Az Örökkévaló Istené a dicsőség mindezért!
