Gyülekezetplántálók találkozója

gyulekezetplantalo-talalkozo

Idén októberben Debrecenben került megszervezésre a gyülekezetplántálók műhelykonferenciája. Központi témája -ahogy a neve is mutatja- a gyülekezetalapítás volt, valamint, hogy megismerjük és bátorítsuk egymást az Úr munkájában.

18 gyülekezetből és plántálásból mintegy 60 fő vett részt a találkozón, megosztva egymással örömeinket, kihívásainkat és imatémáinkat.

Jó volt hallani, hogy ebben az évben egyházunkban elindult a Kornya-program (2014-2034), amely új gyülekezetek plántálását támogatja. (Kornya Mihály munkája több száz gyülekezetet eredményezett, az általa bemerítettek száma tízezer ember fölött van.)

A konferencia szekciói bátorítással-buzdítással kezdődtek, amelyek során kiemelték, mennyire fontos, hogy a lényeget lássuk meg és legyünk céltudatosak. Bölcsen osszuk be az időnket, hiszen korlátozott ideig vagyunk itt a Földön, és ez az időszak meghatározza a mennyei életünk milyenségét is.

Az előadásokban elhangzott, hogy a gyülekezetplántálás nem magányos szolgálat, hanem igazi csapatmunka. Fontosak a szoros és hiteles kapcsolatok, ahogyan ezt Jézus életében is láthatjuk. Jézus Krisztus a szolgálata során saját magából is megosztott egy részt, szívtől szívig szólt. Ezen kívül szó volt az Istentől nyert látásunk megfrissítéséről, hogy folyamatosan emlékeztessük magunkat, mi a Jézustól kapott célunk. A misszió Istentől való látás nélkül nem lehetséges, ezért fontos, hogy Tőle vegyük ezt át, Ő legyen, Aki kiküld bennünket a szolgálatra. De a szolgálat és munka mellett a pihenés is elengedhetetlen, erre is megfelelő időt kell szánjunk.

Ezen kívül volt még evangélizációs eszköz-börze, csoportbeszélgetések és sok idő az együtt való imádkozásra.

Számomra nagyon jó volt ez a nap! A tanulás mellett lehetőség volt megismerkedni és kapcsolatot építeni olyan emberekkel, akik hasonló szolgálatban vesznek részt Magyarország más pontjain.