Bizonyság

Nem tudom ki, hogy van ezzel, de én vizsgáról vizsgára szembesülök azzal, milyen fantasztikus Istennel bemenni az utált tárgyalótermekbe, azaz szóban vizsgázni valaki HALANDÓ előtt. Igen bizony nagybetűvel írandó, hiszen mindenkiben van egyfajta vizsgadrukk, vagy ettől rosszabb: Félelem és Rettegés nem ám hatalmas fogaktól, iszonytató fizikai kínzásoktól, vagy szellemi terrortól, Nem!

Ettől sokkal alattomosabb ellenséggel állunk szemben. A saját elménkben felállított magaslatokkal küzdünk a legtöbbet, de az élő Jézus mindent képes lerombolni egyszer és mindenkorra. Higgyétek el, megtapasztaltam! Dicsőség Istennek érte, hiszen ma már ott tartok, hogy várom ezeket az alkalmakat (én szegény szintén halandó, kissé hibbant is ??), mert mindig imádkozok a vizsgáztató tanárért, professzorért, hátha nyílik lehetőségem bizonyságot tenni. Képzeljétek el, olyan hatalmas a mindenség HALHATATLAN királya, hogy erre már többször is adott alkalmat. Persze minden győzelemnek ára van, ezt akarnunk kell megfizetni és a hitünket egyedül Jézusba fektetni. Minden elmúlik a Földön! Minden tudás, kísérlet, vég nélküli tudományos tevékenység, világmegújító jelentés… elég.

Aki nem hiszi járjon utána! Segítek: gondolja csak végig emlékszik-e például konkrétan az általános iskola 5. osztályában tanult egyenletrendszerek fogalmára? Ezt a mi iskolánkban hatalmas szigor közepette álmunkból is felkeltve szónokolni kellett tanár úr kellemes, könnyed terembe történő belépése során. Döbbenet! Lomtalanítás során leltem rá a könyveimre, és nem meglepő, alig emlékeztem valamire, szinte semmire. Aztán elmosolyodtam: ma már tudom, minden akadály, gát, nehézség, vagy vizsga oly piciny az ÉLET igazságaihoz képest! Ne süllyedjünk bele a hétköznapi gondokba, nézzünk túl a láthatatlanokra! Békesség járja át a szívünket, és nyugalom. A legutóbbi vizsgámon is hiszem a megszerzett tudás felett ez állt, ez sugárzott belőlem. Drága tanár úr, akit tényleg nagyon tisztelek, csak nézett a tételismertetésem során: ezt a hallgatót nem lehet megfogni, jaj de jó, végre egy szorgalmas tanítvány! Ez elmúlik, oly hamar és az idő pedig gonoszul rohan. Mindez nem számít.

Sokkal inkább az, hogy az egyetlen Mester mondhassa el rólunk: ez igen, ez az én gyermekem, szemmel tartom minden napon és jelenlétemmel megörvendeztetem!