Isten a logisztikus :)

Úgy láttam, Isten megáldotta az alkalmakat ezen az evangélizációs héten is az egyetemen, most mégis inkább egy olyan dologról szeretnék beszámolni, ami a színfalak mögött zajlott:
 
Rendszerint én vagyok a felelős a kulcsfelvételért a 3-as koli Többcélú terméhez, ahol most is volt kedden a közbenjárás, valamint utána beszélgetések, szerdán pedig a Klub 777-es alkalom. Kedden semmi probléma nem volt a felvétellel, szerdán viszont nem tudtam volna időben odaérni, ezért leadtam egy meghatalmazást, hogy valaki más el tudja helyettem látni azt a feladatot. Viszont akkor kiderült, hogy nincs lenn a portán a kérelmünk, s ebből kifolyólag a kulcsot sem kaphatnánk meg - erről én csak később értesültem, de hála az Úrnak, sikerült megoldani ezt a problémát a többieknek. Most kedden, mikor a BTK-s imakörhöz vettem volna fel a kulcsot, ismét mondták, hogy baj van, mert, amint világossá vált, nemcsak a szerdai alkalomhoz nem volt meg a kérvény, hanem általában a keddi napokra sem, s így mások simán kivehették a termet! Beszéltem azokkal a fiatalokkal, akik most kedden helyettünk voltak ott a Többcélú teremben, és az egyik fiú mondta, hogy már múlt hétre, vagyis az evangélizáció időpontjára tervezték volna az alkalmukat! Ekkor láttam csak meg, hogy Isten a háttérben nagyon sok olyan dologról gondoskodik, ami sokszor nem is derül ki itt a Földön! Hogyha sikerült volna ezeknek a fiataloknak a múlt hétre megszervezniük az alkalmukat, nem tudom, hogy tudtuk volna megoldani, hogy kapjunk termet valahol! De az Úr dolgozott a színfalak mögött!