Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jelenések 2:10)
1977 decemberében születtem egy öt gyermekes család negyedik gyermekeként. Szüleim korán meghaltak, én akkor hét éves voltam. A családon belül osztottak szét bennünket. Nem volt könnyű, kiegyensúlyozott gyerekkorom.
12 éves koromban egy házaspárhoz kerültem (1989. május 1-én), akik a Szappanos utcai Baptista Gyülekezet szolgáló tagjai voltak. Ők három koraszülött gyermeküket vesztették el, születésük után pár órás korukban. Ez a próba az életükben, a gyermekek közt végzett szolgálatra hívta el Őket, amit fáradhatatlanul, csupa szívvel, odaadással végeztek soha meg nem tántorodva elhívásuktól. Sok területen példamutató életet láthattam Tőlük.
1989 őszén elmentünk a gyülekezetbe, evangélizációs esték voltak, gyermekként hallgatva az evangélistát, emlékszem az Isten szeretetéről beszélt tűzzel és elég „hangosan”. Arra emlékszem, hogy a szívemben harag és düh érzés lett úrrá… Csak azt ismételgettem magamban, hogy ha ez igaz lenne, akkor nem kellett volna már annyi fájdalmat, elutasítást megélnem amit akkor éreztem, amikor a ide-oda adogattak a családban, de mindenhonnan mennem kellett rövid időn belül. Olyan „senkinek sem kellek” tudatban éltem. De az evangélista csak mondta, hogy Isten a szeretet, és Ő meg tudja adni azt a szeretet, amire vágyunk. Ő lehet a mi Atyánk, és hogy Ő sosem fog bennünket cserben hagyni és úgy szeret, ahogy vagyunk. Amikor a végén a szolgálattevő kérte, hogy menjen ki, aki szeretne Isten mellett dönteni, azon vettem észre magam, hogy felpattantam és mentem kifele. Egy drága, igaz istenfélő testvérnő lett a lelkigondozóm, aki komolyan vett, és elvezetett a megtérésre, és további életemet is nyomon követte, míg az Úr magához nem szólította. Ezt követte a barátkozók órájára való járás, majd 1990.07.08.-án a bemerítés. Bemerítési igém: „Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet koronáját” (Jelenések 2:10). Akkor még nem gondoltam, hogy ez milyen jelentőséggel bír majd későbbi életem folyamán.
Fiatal korom ellenére aktív szolgáló életet élhettem a gyülekezetben, nyaranta a FAMISZ (falumisszió) szervezése alatt zajló, különböző városokban folyó evangélizációs munkában vettem részt. Nagyon áldott évek voltak, sok élő tanítást hallhattam. Egy ilyen szolgálat alkalmával ismerkedtem meg férjemmel, aki a dicsőítő csoportban zenélt.
Érettségi után 1996. július 06.-án házasságot kötöttünk. Három gyermeket bízott ránk Isten, akiket a Szappanos utcai gyülekezetben vittünk az Úr elé, ott is nőttek fel.
2004-ben építkezni kezdtünk nevelőszüleimmel. Ami egy nagy próbatétel kezdete lett. Nem részletezem… Teljesen eladósodtunk, kilátástalanná vált egyik napról a másikra az életünk. Hosszú, próbákkal teli mindennapok vették kezdetét az életünkben a túlélésért. A gyülekezetből is sokan segítettek bennünket anyagiakkal és más módon is. 2007 decemberében nyakig úszva az adósságokban, a nevelőszüleimet két hét különbséggel az Úr magához vette. Az Ők adóssága is a mi nyakunkba szakadt. Még nagyobb lett a kétség, kilátástalanság a szívemben. Egyedüli menedékem Isten volt. Sajnos itt már egyre inkább előjött, hogy házasságunkban nincs meg az a szilárd alap, ami kellett volna, és így nem tudtunk együtt az Istenhez menekülni. Ezzel én még nem mertem / akartam szembesülni.
2010-ben megpályáztuk - majd közel 100%-os vezetői támogatottsággal - augusztusban elkezdtük a gyülekezetben a gondnoki szolgálatunkat. Minden időnket, erőnket odaszánva, tudásunk legjavát adtuk az Úrnak, és a gyülekezetnek, ezzel is kifejezve hálánkat, hogy mellettünk álltak a krízisben. 2015 augusztusában hazaköltöztünk, lelkileg megfáradva, összetörten, csalódottan. Férjem 2015 őszén Németországban vállalt munkát, maga mögött hagyva a 2004 óta zajló embert próbáló időszakot. Azóta is kint dolgozik, burkolóként.
Isten csodálatos módon vette kezelésbe az összetört szívemet. Lassú, fájdalmas időszak volt ez is… de Ő nem hagyott cserben. Újra építette az életemet, és ez a folyamat még most is tart. Látogatóként kezdtem járni Hozzátok, hogy élő igei tanítást hallhassak. Már nem volt elég, hogy csak a neten tegyem. Többet kaptam… Egy új közösséget, új testvéreket, házicsoportot, imatársakat. Befogadó szeretet vett körül köztetek.
Egy biztos, hogy a vallásos életvitel, lehet „működik” egy darabig (akár évekig is), de nem tart meg. Nem szabad megalkudni a bűnnel soha. Csak az Istennek engedelmes, odaszánt életet érdemes élni.
Kívánom, hogy legyen áldás, üzenet számodra, aki elolvastad a történetemet.
Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad. (Ézsaiás 54:10)
